A római ékszerek

A római ékszerek
2014. március 26. szerda Bacsó Ivett

Az első és a második században a rómaiak uralták a földközi-tenger hatalmas területét.
Hódításaiknak köszönhetően szerte a világon elterjesztették kultúrájukat és jelentős kereskedelmi útvonalak alakultak ki.
Az új területek foglalásával hozzáfértek számos természeti erőforrásokhoz is, ami nagyon fontos volt a kortárs ékszerkészítésben.

Kezdetben a római ékszerek konzervatívak voltak, de a fosztogatás és a pazar életmóddal az ékszerek is kifinomultabbak lettek és hivalkodóbbak.
Divatja lett a nagy mennyiségű ékszerek viselésének amelyeket főkként aranyból és drágakövekből készítettek.
Sok ékszernek funkciója volt, mint például a bross amelyet a ruha összetűzésére használtak, valamint a fibula.
A fibula a ruha csavarjának összefogására használtak ezt egy üveges cameo díszítette amely általában női fejet ábrázolt vagy valamilyen szárnyas győzelmi faragást.

római üveg cameocameo portréval

Fontos ékszerek voltak az amulettek, a fülbevalók és nagy római találmány a karika fülbevaló.

Rengeteg drágakövet használtak az ékszereikhez, és megjelentek a cameok valamint a cabochon. Ezen főleg portrékat ábrázoltak.

Kedvenc drágakövük a borostyán volt, és létrehozták a “borostyán-kő” utat, amely jelentős kereskedelmi útvonal volt Gdanks és Róma között.

Amber_Road

forrás: wikipédia

 

Mint a térképen is látható ez Pannónián is keresztül haladt.

A rómaiknál terjedt el a férfiak pecsétgyűrű használata, amelyeket nemcsak ékszerként hordták, hanem fontos jelentőségük is volt.
Fontos dokumentumokat pecsételtek le vele viasszal. Ezek az ábrázolások főleg viselője vagy a császár portréját vésték bele a kövekbe.

római pecsétgyűrű

A római bőség miatt az üvegékszereknek csökkent a népszerűsége, de a kereskedelemnek köszönhetően más országokban felvirágzott az üvegkészítés, mint például a Rajna vidéke Svájc, Franciaország, germán, és a kelta térségekben.
Az üvegtechnikák újítása miatt széles körben elterjedt és most már nem csak az elit réteg számára

volt elérhető hanem a szegényebb rétegek körében is.

A Brit szigeteken fejlődött ki jelentős üvegtermelés.
A Római Birodalom bukásával más népek fontos szerepet kaptak a termelésben és a kereskedelemben is.

 

forrás: bizuteria,  Celtic Beads from the British Isles, wikipedia

 

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*